Sajnos az Instagram oldal indításakor is rögtön egy szomorú eseményről (a tósokberéndi templomban történt tűzről) emlékeztem meg, úgy néz ki, hogy ez most, az első hosszabb, nem harangadatokat tartalmazó bejegyzés esetén sem történik másképpen.
A mai nappal lebontásra került (legalábbis a torony biztosan) a bikali Evangélikus templom. A templomról így ír a szallas.hu:
A Bikali Evangélikus Egyházközség temploma 1869-ben épült késő barokk, klasszicista, és romantikus elemeket ötvöző, homlokzati tornyos, hagymakupolás, egyhajós, félköríves záródású templom a Punchner Kastély közelében.
Amit elődjeink mindenféle elektromos gépi erő nélkül, idejüket és energiájukat nem kímélve két kezükkel felépítettek, ma a földdel válik egyenlővé pár markolóval végzett mozdulat után. Harangostól, orgonástól, mindenestől...
 |
A harangokat sem kímélve bontják a bikali Evangélikus templomot...
(Képet készítette: Szentes Gábor, a készített képet eredetileg nyilvánosságra hozta: Schmidt Árpád Balázs) |
Sok variáció, vélemény és megjegyzés van arról, hogy mi is lehetett a hiba, a legtöbben a nem megfelelő csapadék elvezetést nevezik meg indokként. Ami biztosan látható a képekről, hogy a torony és a homlokzat levált a hajóról, megdőlt más épületek irányába. Bár szeretném leszögezni, hogy építészeti, statikai hozzáértést adó végzettséggel éppen nem rendelkezem, de az bizonyos, hogy a régiek tudták mit, miért, hova és hogyan építenek, tehát ez feltehetőleg csupán már a mai ember hibája, hogy ide jutott ennek a szép, egykor emberekkel megtöltött templomnak a sorsa.
Az igazán elkeserítő dolog az az, hogy számos ilyen, vagy hasonló állapotú templom van a déli régióban (is), melyeknek megmentéséért, a benne található értékek kimentéséért senki sem fáradozik. Nem érdeke se az egyháznak, se más szervezeteknek, embereknek. Megcsúfoljuk elődjeink munkáit, erőfeszítéseit, adakozásait, és még tovább lehetne sorolni ezt a sok-sok dolgot, amit annak idején tettek a gyülekezetért, Isten dicsőségére.
Pedig gondoljunk bele: hány gyülekezet (akár megalakuló, akár meglévő) örülne:
- egy-egy harangnak,
- egy orgonának,
- berendezéseknek (pl. Úr asztala, szószék, padok),
vagy bármely olyan bútornak vagy liturgiához szükséges tárgynak, amelynek a megcsináltatása, elkészíttetése újonnan tetemes összegeket emészt fel, és sokszor a minősége meg sem közelíti azt, amilyen minőséggel a régebbi ilyen jellegű tárgyak rendelkeznek.
Végtelenül elkeserítő, hogy azok, akik ezekben a dolgokban érdemi, valóban következményekkel és eredményekkel döntéseket hozhatnának, nem hoznak döntéseket. Mindig minden generáció arra próbálja az utána következőt nevelni, hogy a régiek által teremtett értékeket meg kell őrizni. Nos, ha az mi elődjeink sem képesek már megőrizni, megmenteni azt, amit rájuk hagytak az ő elődjeik, nincs miről beszélni. Nézzük csak meg a szóban forgó templom sorsát, a sok hasonló/ilyen állapotú templomot országszerte. Elbukott megőrzés, az elméletből nem lett gyakorlat.
Az biztos, hogy most már jó lenne, ha megébrednének az alvó döntéshozók, és például a sok Baranyai református templomból megkezdődne az értékmentés, és ha van rá mód, az adott templom állagmegóvása. Lehet mondani, hogy de nem jár bele senki, meg nem olyan a környezet, hogy megérje foglalkozni vele. De véleményem szerint, ez mind csak kifogás. (Amiért ez a véleményem: odamentem, láttam, tapasztaltam, felmértem, fényképeztem, dokumentáltam, beszélgettem lelkészekkel, lakókkal, ahol még van, ott hívekkel. Van még jócskán megmentésre váró épület, berendezés.) Ha mást nem, a darut oda lehet küldeni a harangokat kiemelni, sok templomban örülnének a megmentett értékeknek határon belül akár új, akár régi gyülekezetek is - hiszen ne felejtsük el, ha már a harangoknál tartunk, a háborús sebeket azóta sem sikerült begyógyítani, sok toronyban van még üres hely... A pénz pedig nem hiszem, hogy akadályozó tényező lenne. Legalábbis országos szinten biztosan nem, értelemszerűen az elfogyott/elfogyó gyülekezetek nem fogják tudni meglépni ezt.
(Személyes vélemény: Miközben a határon túlra locsoljuk a pénzt, templomokat újítunk fel és építünk ott kint, az itthoni dolgokat veszni hagyjuk, vagy ha azt még nem is, az utolsó pillanatban próbáljuk ímmel-ámmal menteni, ami még menthető. Az, hogy ez megtörténhet ebben a formában, egyaránt felelőssége az egyházaknak is, és részben azoknak a munkavégzőknek is, akik nem megfelelően építenek, oldalnak meg egy-egy problémát vagy feladatot a hazai terepen (bár őket hibáztatnám ebben a témában legkevésbé, hiszen itt aki a munkákat átveszi ilyen régi templomoknál, az legtöbbször a Műemlékvédelem, tehát ott hiányzik a megfelelő hozzáértés adott dolgokhoz... Semmi baj, köszönik szépen, a pénzt, amit ki tudtak szipolyozni a gyülekezetekből, eltették.) Azt, hogy a jelenlegi kormány mit, hogyan, hova és mennyivel támogat meg ebben a témában (hazai terepen leginkább semmit), inkább nem kommentálnám, szeretném a politikát (főleg pártpolitikát) mind a harangos témától, mind tevékenységemtől távolt tartani.)
Ezt a bejegyzést a későbbiekben lehet, hogy módosítom, törlöm, vagy kiegészítem képekkel, szövegekkel, még nem tudom. Nyilván lesz, akinek nem tetszik, amit itt olvashat, de sajnos néha kell disznók elé gyöngyöt is vetni... (Mindenki értse, ahogy szeretné.)